Munka közben minden ember, hatással van másokra. Aki tudatosítja ezt a hatást és vállalja ennek következményeiért a felelősséget, az vezetőként viselkedik.
Aki a személyes fejlődésén keresztül szeretne a vezetői problémáinak kezelésében eredményesebbé válni, annak számára megfelelő munkamódszer a coaching.
Akitől a munkaköre, hivatása várja el, hogy vezetőként működjön, aki felismerte, vagy aki éppen keresi önmagában a vezetőt és úgy tapasztalja, hogy elakadt, vagy változni akar, annak is megfelelő munkamódszer a coaching.
Szervezeti, vállalati alkalmazás esetében az adott probléma megismerése után három kérdés mérlegelése alapján választható ki a coaching alanya.
• Ki az, akinek leginkább érdekében áll megoldani az adott problémát, vagyis ki az, aki a legnagyobb kockázatot vállalja azzal, ha a probléma továbbra is fennmarad?
• Melyik az a vezető, aki szervezeti pozíciójából vagy személyiségéből adódóan a legnagyobb hatással lehet a problémára?
• Ki az, aki a probléma megoldását a saját vezetői fejlődésén, változásán keresztül kívánja megoldani és ehhez a coachingot választja munkamódszerként?
Amikor mindhárom kérdésre ugyanaz a személy a válasz, akkor az ő esetében indokolt coachingot alkalmazni. Amennyiben több vezető neve is felmerül, akkor az egyéni coaching folyamatok mellett szóba jöhet akár a csoportos vagy a team coaching megoldás is.
Kinek való a coaching? | ||
Ajánlatok díjazással |