A vezetői fejlődés szakértőjeként, a coach olyan személy, akit elsősorban az határoz meg, amit és ahogy a coaching folyamatban csinál. Figyel, kérdez, meghallgat, visszajelezéseket ad és biztonságot adó, támogató légkört teremt, valamint irányítja a vezetőt problémái megoldása közben.
Coachként „vétel–visszajelzés” üzemmódban dolgozom. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy miközben törekszem feltárni a kliensem problémáját és ahhoz való viszonyát, figyelem a benyomásaimat és ezekről visszajelzéseket adok és közben törekszem úgy irányítani a folyamatot, hogy a vezető önmaga találja meg a számára legmegfelelőbb megoldásokat.
A kliensem munkaköri, szervezeti működésével foglalkozom és a vezetéshez kapcsolódó fejlődését támogatom. Nem tanácsokat adok, nem tanítok és nincs kompetenciám a magánéleti problémák megoldásában, valamint a mélylélektani kérdésekben.
Szervezeti problémák kezelése esetében egy külső szakember a megfelelő coach. Amikor a coach egyben kolléga is, a kliens ettől a ténytől befolyásoltan tudja csak képviselni saját elakadásait. Elkerülhetetlen, hogy tudott, vagy fel sem ismert mértékű bevonódást okozzanak és ezáltal torzítsák a folyamatot az esetleges személyes érintettségek, vagy bizonyos szervezeti érdek összefüggések.
Ki a coach? | ||
Ajánlatok díjazással |